Százezer könnycseppet hullatnak az egek,
dübörögve zúdítják alant dühüket,
míg a hideg és szürke szelek
felborzolják a nyugodt tengereket.
Én is, akár az ég, csak sírok szüntelen,
legbelül összetört a legszebb álmom,
lelkemben megszakadt egy régi végtelen,
s céltalan esőcseppé kellett válnom.
Érzem, hogy köddé válik személyem,
szépen lassan elpárolog a boldogság könnye,
egy sötét, fekete holló száll a helyére,
s már csak éjszaka marad körülötte.
Borongós életemben lesz-e még napsugár?
Lesz-e dallam szívem verésében?
Azt sírják a hegedűk:soha már,
nem lesz szélcsend lelkem viharos tengerében.
2003.04.27.
