Könnyes egek tekintenek rám, és
zokogó fák kérnek segítséget,
szorítja szívem a kedves nevetés,
mert már az sem nyújt menedéket.
Magányos erdők szörnyű kínjait
károgják a sötét madarak,
nem pengetik lelkem húrjait
sem baráti, sem becéző szavak.
Napsugaram felhők függönyzik,
könnyű szelek nem libbentik tova,
meghalt virágaim szavaid öntözik,
de nem virulnak soha újra.
2004.10.01.
