Ó, ha minden másképp volna,
ha a némaság dalolva szólna,
ha a nap bús árnyékot szórna,
ha szívem látna, s a szemem érezne,
ha testem helyett a lelkem vérezne,
szám helyett a fülem kérdezne,
ha nem dőlne semmi romba,
ha a jóság sosem fékezne,
ha a rövid élet álom volna,
s ha a képzelet létezne.
Minden másképp alakulna.
Akkor,
Nem lenne szótlan magány,
s a fényesség sem lenne talány.
Látnám a szerelmet és érezném a színt,
sorsommá írnám az összes kínt,
s hallanám a szó rejtett erejét,
dalolnám a zene szellemét.
Épülne egy világ, mely hív s nem űz,
ahol a pokol is csak tábortűz,
ahol álomszerű lenne az életem,
ahol valóság minden, s nem csak én képzelem.
2010.10.10.
