Te vagy a csend a szélben,
mikor a zápor elhallgat,
és Te vagy a fény az éjben,
mely megérinti arcomat.
Te vagy a szó a gondolatban,
mert Te vagy mindenhol,
Te vagy az egyetlen,
és mégsem vagy sehol.
Én vagyok a zöld a fákban,
mely ősszel tovahull,
és Én vagyok a seb a lángban,
mely nem biztos, hogy begyógyul.
Én vagyok a harmat a reggelben,
mert elvesztem Te benned,
Én vagyok talán az egyetlen,
kiben csak Te élsz szüntelen.
2004.10.05.
